2015. augusztus 5., szerda

3. ;4. ;5. Nap

Sziasztok Drágáim. Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy ég a pofámról a bőr. Nagyon sajnálom a rengetek kimaradást de teljesen lehetetlennek tűnt az írás ilyen helyzetben. Végül sikerült magamat rávennem, hogy akkor most megírjuk és jó lesz.. aztán mégse. Azt hiszem a találkozásom "Rob-bal" segített előhozni mindazt amit elfelejtettem. Most viszont itt a rész sikerült megírtam és hosszabb lett mint az előbbiek. Kiraktam a szereplőket is egy kis segítségnek.:) Jó olvasást.!:)
Ui.: Készülök nektek majd KÉT meglepetéssel is! Remélem kapók lesztek rájuk .:)
Ölel: It's Me.Xx

3.Nap

 Tegnap előtt mindenki bezsongott az osztályfőnöki előtt, ugyanis mindent de tényleg mindent átbeszéltünk a jövőheti kirándulásról. Vasárnap este indul a gépünk és vasárnap hajnalba jövünk haza. Mint úgy mindig most is a parkba vesztegettük a délutánunkat. Szokásunkhoz híven most is a kicsiket ijesztgettük, aminek a szülők nem örültek, sőt, néhány gyereknek az apukája is odajött hozzánk"elbeszélgetni".

4.Nap

 Tegnap a hét óránkból összesen kettő volt megtartva, a többi ötre helyettesítő tanár jött be, ami annyit tesz, hogy mindenki azt csinál amit akar az iskolán belül. Tehát szokás szerint mi Oliv-val az udvaron a pálya mellet néztük a tesi órákat. Mielőtt kijöttünk a fiúk nagy része vagyis Rob, Dom, Richard, és Patrick táncoltak vagy énekeltek, a négyes fogat - Bo, Do, Barbie, és Grace - a WC-be halaszthatatlan dolgaikat intézték, a két visszahúzódó lányunk Greg társaságában beszélgettek, Rick és Ed beállt a többi osztályhoz focizni vagy éppen a lányokhoz "gimnasztikázni" míg Martin szegény tanárnőt fűzögette rosszabbnál rosszabb szövegekkel. A kedvenc párbeszédem az volt amikor Martin a tanárnő végzettségéről kérdezett.
- Tanárnő Önnek mi a végzettsége? - hajolt közelebb Martin a tanárnőhöz. A fekete hajú nő felemelte a tekintetét a telefonról majd a srácra nézett felhúzott szemöldökkel.
- Erre nem szeretnék válaszolna. - zárta volna le a témát. Igen ám, de a mi kis Martinunkat nem lehet ilyen könnyen lerázni.
- Hát pedig csak azt kérdeztem meg, hogy milyen a végzettsége és nem azt, hogy milyen színű a bugyija. De ha már itt tartunk... - ennél a pontnál gondoltuk úgy Oliv-val, hogy ideje angolosan távozni. Közöltem Dom-mal ha a tanárnő kérdezi lent vagyunk a pálya mellet, mire csak bólintott és egy puszit nyomott az arcomra majd vissza tért Rob-ékhoz. Az utóbbi személynek nem tetszett hogy Domt-tól kaptam puszit, de hát nekem sem tetszik minden. Az udvaron csak néhány srác és lány lézengett akik éppen nem tesiztek. Az óra felében mi is beálltunk a lányokhoz focizni, majd kicsengőkor felvonultunk a termünkbe és készültük az utolsó órára vagyis az infóra.

5.Nap

A mai nap úgy döntöttem, hogy elmegyek egyetemet nézni. Felmerülhet bennetek a kérdés, hogy miért van az hogy az iskolában vannak akik 13-ban végeznek és vannak akik 11-be. Az egész rendszer egy hatalmas gubanc amit még néha a tanárok sem értenek. Az a osztály az általános gimnazista osztály ami csak három éves. A b osztály az egészségügyi szak ami négy éves és van plusz egy szakmai évük amin általában az osztályok fele itt is marad. Végül van a c osztály akik a kétnyelvű szakon vannak, és ők négy évet töltenek itt.
 Reggel a szokottnál is korábban, fél ötkor csörög az órám. Legszívesebben lecsapnám de akkor tuti, hogy elkések a tíz órai eligazításról. Hiába, hogy Sacramento csak másfél óra autóval de jobb ha időben elindulok, kitudja milyen baleset történik a reggeli csúcsforgalomban.
 Nagy nehezen kikászálódom a meleg takaróm rabságából és elindulok a fürdő felé. Gyors zuhany után a tükör előtt felkenem magamra a mai sminkem, megfésülöm a hajam majd hagyom természetes hullámokban a hátamra omlani. Egy törülközőben lépek ki a szobámba ahol a szekrényem felé veszem az irányt. Egy pillantást vetek az ablak felé, amin látom, hogy kint már most süt a nap ezért egy lenge sárga nyári ruha mellett döntök, hozzá illő kiegészítőkkel és egy bézs tűsarkúval. Magamra fújok egy leheletnyi parfümöt majd a konyhába sietek. Egy müzlis tálba kiöntöm a kedvenc gabonapelyhem majd rá jó sok tejet. A konyhapultnál percek alatt fogyasztom el a kevéske reggelim, majd vissza sietek az emeletre. Kiveszek egy fekete táskát a nővérem szekrényéből majd abba süllyesztem minden fontosabb iratom. Végül egy napszemüveget az arcom elé téve lépek be a garázsba, ahol az autóm áll. Gyorsan beülök a kormány mögé s amint ráadom a gyújtást felbőg az Audim motorja. Kigurulok a garázsból majd San Francisco belvárosa felé tartok.
 Alig fél óra elteltével már az autópályán száguldom Sacramento felé. Az út túl csendes még úgy is, hogy a kocsiban ordít a rádió. Nem tudom kizárni a gondolatot, vajon ma mi lesz a suliban. Ez az egy nagy baj van velem. Ha nem vagyok ott azon stresszelek, hogy mit csinálnak a többiek, ha meg jelen vagyok akkor azon, hogy mi lesz később. Ilyenkor mindig attól félek, hogy esetleg telebeszélik Bo-ék Oliv fejét vagy éppen Rob összeszed magának valami csajt. A hosszú út alatt végig ezeken gondolkozom. Vajon mennyire fájna ha Rob előbb találna magának barátnőt mint, hogy én túllépnék rajta, mennyire törnék össze? Érdekelné őt egyáltalán, hogy végig itt vagyok neki és szeretem őt? Ezekre sajnos nem tudom a választ, és amilyen gyáva vagyok nem is fogom megtudni.
 Az egyetem felé közeledve az aggodalmam alább hagy, viszont a rettegés eluralkodik rajtam. Az iskola parkolójában leparkolok majd elindulok a bejárat felé, ahol eligazítanak merre találom a 216-os termet ahol az eligazítás lesz.
 Másfél óra múlva unottan lépek ki az előadóból Colin-nal és Emily-vel együtt. Colin egy végzős srác aki körbevezet minket az iskolába és a kampuszon. Emily egy kedves kis szeplős szőke lány, aki Los Angelesből érkezett és a szülei vágya hogy idejárjon egyetemre.

 ~*~*~

Délután fél négykor parkolok le Oliv háza előtt. Az ajtón belépve a ruhái okozta káosz fogad. Az emeleten találok rá barátnőmre amint épp kidől a nagy ruhakupacon. Nevetve rángatom őt fel majd ölelem meg. 
- Nem mondod komolyan hogy három bőröndöt pakoltál össze? - nézek rá hitetlenkedve amikor észreveszem a két kisebb bőröndöt a fürdőbe tele ruhákkal.
- És még nincs bent minden! - mutat körbe a csatatéren.
- Oliv most te egy hétre jössz vagy Párizsba is költözöl? - vonom fel a fél szemöldököm miközben kinyitom az üres szekrényét és szép lassan elkezdek vissza pakolni.
- Sose tudhatom mire lesz szükségem. - emeli fel védekezésképp a kezét. Én csak nevetve megrázom a fejem majd folytatom a pakolást. Időközben barátnőm is neki lát közben még a nagy bőröndbe próbál belegyömöszölni néhány ruhadarabot. Végül nyolc előtt sikeresen rendet rakunk a szobájába és meg is ágyazunk magunknak. Dobok anyunak egy üzenetet, hogy ma Oliv-nál alszok majd holnap megyünk. 
 Gyors zuhany után a hatalmas francia ágyban fekszünk és egy vödör fagyi társaságában beszélgetünk. Elmesélem neki a mai egyetemi látogatásom, és ő is elmeséli a mai napot miközben jókat nevetünk majd éjfél után mindkettőnket elnyom a fáradság.