2014. június 22., vasárnap

1.Nap

Hello Drágák! Elnézést a két napos késésért, sok volt nekem ez az év vége. És mivel év vége ezért kitört a VAKÁCIÓ ami azt jelenti, hogy gyakrabban fogok tudni részeket írni, ami azzal jár, hogy több rész is lesz. Remélem örültök:) Örüljetek neki légyszí.:D Na jó nem kényszerítelek rá titeket. Jó olvasást.:)
Ui.: Örülnék egy-két visszajelzésnek.:)
Ölel titeket: It's Me Xx.

Reggel - vagy inkább hajnalban - a telefonom eszeveszett csörgésére ébredek. Álmosan lerugdosom magamról a takarót ,s botlás nélkül a fürdőbe tántorgok. A látvány ami a tükörben fogad kiábrándító. A szemeim karikásak és ha ez még nem lenne elég a hajam is egy nagy csomóba áll. Fogmosás után alapozóval próbálom eltüntetni a fekete csíkot a szemem alól több kevesebb sikerrel. Végül feladom és inkább áttérek a szempillaspirálhoz. A számra egy halvány rózsaszín árnyalatú rúzst kenek. A hajamat próbálom lebontani ami nagyjából sikerül is. Oldalra egy gyors fonatot varázsolok s kirohanok a fürdőből. A szekrényemben - még - rend van, igaz magamat ismerve két nap és ennek az állapotnak annyi. Gyorsan kiveszem a fehér ingem és fekete szoknyám majd a suli nyakkendője keresésére hajtom a fejem. Pár perc alatt meg is találom majd gondosan és szépen a nyakamba akasztom. A magassarkúm a sarokban vár a több ezer cipőm közül. Előveszek egy kis egyszerű krémszínű táskát amibe a tolltartómat, órarendemet, és egy füzetet dobok.
 A konyhába Anyu már vár és az óráját kocogtatja.
- Mi tartott eddig? El fogunk késni! - dramatizálja túl a dolgot. A pultról egy almát elvéve indulok ki a kocsihoz azzal a szándékkal, hogy majd útközben megeszem. Végül mégsem ettem meg hanem a táskám mélyére rejtettem. Ahogy közeledtünk a sulihoz a gyomromban lévő görcs csak nőtt és nőtt. A mindig különc és fura lány hamarosan megékezik és kezdődik megint elölről a megaláztatás. Utolsó nap a fiúk úgy intézték hogy egész nap más terembe menjek be amiért az igazgatóhoz kellet mennem mikor harmadjára mentem be Mr. Marks történelem órájára. Nem derült ki, hogy ki volt a tettes ugyanis senki nem vállalta fel végül az egész osztály büntetést kapott.
- Biztos minden rendben lesz? - fordul felém Anyu.Hamiskás mosollyal bólintok majd kiszállok a kocsiból. Szívem gyorsulni kezd mikor meglátom Oliv-ot a többiekkel. Oda kéne mennem de nem merek . Ott van szinte mindenki , kivéve én és a két szétválaszthatatlan barátnőt: Lily es Angie. Döntenem kell. Csatlakozom az osztályomhoz vagy a két lányhoz? Végül nyer a bátorságom és oda megyek a többiekhez.
-Sziasztok.- suttogom halkan. Félek senki sem hallotta ám Dom mégis fel kapja a fejét.
-Hope!- köszönt lelkesedve majd megölel. Mosollyal viszonozom az ölelését. Egész nyáron láttam őt vagy kétszer miközben Ő az egyetlen fiú barátom. Oké értem én, hogy az osztály cicababái- akik nem mellesleg velem szemben álltak, miniruhában és mindent mutató ingben- de azért a lány haverját sem hanyagolhatja el.
-Hogy telt a nyarad?- érdeklődik Rob aki Dom válla fölött néz rám. Őszintén tőle nem vártam, hogy megkérdezi.
-Unalmasan. Java részt olvastam vagy épp Oliv-val kergettem valamelyik hírességet.- feleltem a kérdésére. - És neked? Hogy telt? - kérdeztem vissza kedvesen.
- Faszán! Olyan bulik voltak. Apám. Kár, hogy kihagytad. Lettek volna ott neked való pasik is. Persze minek neked keresni. Itt van neked Dom. - mutatott rá, arra, hogy Dom keze még mindig a vállamon pihen. Ha ezt a jelenetet egy kívül álló látja azt gondolja, hogy a mellettem álló fiú a barátom. Ez tény. Mi ezt el is fogadtuk.
- 11/a befele a hátsó udvarra!- Kiálltja el magát osztályfőnökünk Mrs.McFloyd. Róla azt kell tudni, hogy eddig mi vagyunk neki a legrosszabb osztálya és már alig várja, hogy elhúzzunk innen. Gondolja Ő, hogy utánunk már csak jobb lesz. Aha jó vicc. Ha minden jól megy az Unokahúgom Emily is ide fog járni.És Ő lesz az o.fője. Már most sajnálom Mrs.McFloyd-ot. Emily még csak 12 éves de több vakolattal, és kevesebb ruhába megy el suliba mint én aki lassan 17. Komótosan beballagunk az udvarra s elfoglaljuk helyünket a b-sek mellet. Az évnyitói ünnepség ugyan az mint mindig. Végig unom az egészet ám az igazgató megment mindent mikor közli, hogy mehetünk a tantermekbe ahol megkapjuk az órarendet.
- Pszt. Hope. Ülsz mellém? - Lökdösi át magát az osztályon Oliv. Bólintok majd mellé beállva megyek be a terembe. Óráink nagy része itt lesz hála annak,hogy az egész osztályunk reálos ezért nem kell külön órákra járnunk.
- Rendben gyerekek! Kiosztom az órarendet és mehettek is. Mivel tudtok mindent és úgy általában tisztában vagytok a szabályokkal nem fogjuk rajta magunkat újra átrágni. - Csörtet be a terembe az o.főnk. Mivel minél előbb szabadulna tőlünk ezért csak egy papírt oszt mindenkinek amin az órarend van és el is köszön tőlünk. Meglepetten ballagok ki az épületből. A folyosón néhány osztályból a tanár ordibálása hallatszik máshonnan pedig a kedves szavak. A kihalt folyosón végig megyek s a bejáratnál bevárom Oliv-ot. Igen ám de nem egyedül jön. Mögötte jönnek sorba az osztály társaim kicsattanó örömmel.
- Hope nem jössz velünk a parkba? - kérdi Rob miközben alig tudja tekintetét elszakítani Bo seggétől.
- Rob ezt eltaláltad. Nem. - vágom rá csípőből. Tavalya karácsonykor tettem rá utalást, hogy mit  érzek, azóta pedig úgy kezel mintha csak egy bábú lennék amit úgy rángat ahogy szeretne. De most a sarkamra állok és nem hagyom magam. Gyors léptekkel- már amennyire a magassarkúm engedi- indulok el haza. Otthon a ház csendje fogad. A nővérem ma hajnalba repült vissza Angliába-ott jár egyetemre- Apu dolgozik ahogy Anyu is, szóval rám maradt a hatalmas lakás egész estig. A szobámba lepakolok,majd a pizsimbe bújva bújok be az ágyba s kezdem olvasni a jelenlegi kedvenc könyvsorozatom utolsó előtti részét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése